Végre világos van... Hajnali négy óta ébren vagyok, de nem akartam kimenni a szobámból, mert itthon van Iza, és ilyenkor ő mindig a nappaliban alszik. Az ő és Anna közös szobájából anya edzőtermet csináltatott, ami persze kihasználatlanul áll azóta is, viszont az eggyel kevesebb szoba pont kényelmetlenné teszi az életünket, ha Kittin, Johannán és rajtam kívül valaki még itthon alszik. Most viszont már nem bírom tovább. Hamarosan indul a buszom, és még valami emberformát is kell magamból csinálnom terápia előtt.  

Lemegyek a lépcsőn. Olyan csendben lépkedek, amennyire csak lehet, de a régi lépcsőnk sajnos még így is minden apró mozdulatra hangosan nyikorog. Ahogy leérek, azonnal a fürdőbe megyek, hogy felfrissítsem magam. Beállok a zuhany alá, felduzzadt szemeimet lehunyom, és élvezem, ahogy a meleg víz végigfolyik az arcomon. Ellazulok, s bevillan egy öt évvel ezelőtti kép, amely azóta kiment a fejemből. Megyek hazafelé a hátsó utcán, mivel azzal öt perc gyaloglást lehet spórolni, s ez a havas, jeges időben elég jól szokott jönni. A sapkám alól alig hallok valamit. A fagyos szél tűként szurkálja az arcom, csizmám alatt érzem a hó ropogását minden egyes lépésnél, és ösztöneim azt súgják, valaki követ. Mögöttem minden hófehér, csak egy testes, fekete alakot látok közeledni, ami nem is lenne olyan ijesztő, ha nem ismerném fel azonnal. De felismerem, és azt is tudom, hogy haza kell érnem, mielőtt utolér. Elkezdek futni, de a hóban megcsúszom. Sikerül felkelnem, de fáj a térdem, beütöttem zuhanás közben. Aztán nem látok mást, csak sötétséget. Nem érzek mást, csak csontig hatoló hideget, és valami éles fájdalmat a koponyámon.

Fejemhez kapok, és megfogom a hajas fejbőrömön végighúzódó heget. Mostanában egyre több részletre emlékszem. Mintha a telefonhívások és üzenetek megnyitottak volna bennem egy csapot, amin elkezdtek csöpögni az emlékfoszlányok. Elzárom gyorsan a vizet, hogy samponnal meg tudjam mosni a hajam, így legalább könnyebben ki tudok lépni az emlékképemből. Még most is pontosan ugyanolyan félelem él bennem, mint akkor, mikor felébredtem hét borda- és egy koponyatöréssel. Lemosom a habot, háttal nekidőlök a hideg csempének. Nézem, ahogy a vízcseppek leperegnek a tusoló üvegfalán, s közben próbálom tudatosítani magamban, hogy a tegnapi levél még nem jelent semmit. Kilépek a víz alól, és a hűvös levegő az érzéseimet is lehűti. Magamra tekerem a törülközőt, és a tükörben nézem magam a párán keresztül. Arra gondolok, hogy akkor is pont így viselkedtem. Úgy tettem, mintha az aggasztó jeleknek nem lett volna súlyuk, és azt vártam, hogy egyszer majd megoldódik minden magától.
Aztán egy vad dörömbölésre összerezzenek, de azonnal le is esik, hogy ha Iza itthon van, akkor ez nála teljesen normális.

- Emma! Emma! Lennél szíves kivonszolni a segged a fürdőből? Nem egyedül vagy, más is készülődne!

- M.S.A. -